Kormos Valéria

KIIKTATÁS
Miért gyilkolták meg Fenyő Jánost?
Kairosz, 2002

(részlet)

1985-ben, ötvenévnyi szünet után először rendeztek Magyarországon szépségversenyt. A finisbe jutott lányok tapasztalatlanok, a mai „agyonkreált” modellekkel összehasonlítva hamvasak és gyönyörűek voltak. A rendezvény igazi szenzációnak számított akkoriban. Rá is repült boldog-boldogtalan a showbusiness, az éledező reklámvilág köreiből. Igazi nagyvilági gesztusnak számított többek között, hogy egy Várszegi Gábor, akit a Fotex képviselőjeként mutatnak be, 100 ezer forintos különdíjat ajánlott fel... Ezek a jó pillanatok. Mert az esemény a 16 éves Molnár Csilla Andrea, az első helyezett, a királynő öngyilkossága miatt tragikusan végződött. Amúgy az egész „produkciót” belső botrányok sora kísérte.

Az egész kicsinyes, hazai bizniszről, az ügyeskedő, Moszkvában tanult káderről, aki az eseményt irányította, a lányokat megalázó, kihasználó, a koncon marakodó üzletemberek bemutatásáról dokumentumfilm készült.

A Szépleányokat, Dér András és Hartai László alkotását 1987-ben mutatták be. Egy akkori kritika beszámol a film drámai hatásáról, s arról, hogy az alkotást nyílt színi tapssal fogadták. A filmben említést tesznek bizonyos fotókról is, amelyeket az érdekelt lányok tudta nélkül publikáltak külföldön. Az újra lepergett képsorok 2002-ben még mindig megdöbbentőek. Az egyik részlet kimerevített filmkockáján olvashatjuk Bacsó Béla és Fenyő János fotóriporterek nevét, akik nem kívánnak nyilatkozni.

Mi okuk lehetett rá?

A szobrász Pauer Gyula műterme és személye fontos része az igen jellemző történetnek. Elmondja Pauer, hogy miként tudta a szépségverseny helyezettjeit rábeszélni arra, hogy meztelenül modellt álljanak, hogy először gipszmintát készíthessen testükről, majd erről megformálja szobraikat. A lányok vállalták a fizikailag roppant kellemetlen procedúrát, azzal a kikötéssel, hogy mindez a műtermen belül marad – állítja Pauer. Láthatjuk is, amint a modell arca elszürkül, majdnem elájul munka közben.

Kruppa Judit és Kalmár Zita szavai:
- Kaptam ezer forintot a szobrásztól. Nem mertem senkinek sem elmesélni az egészet. Biztos voltam benne, hisz ígérték, nem fogja senki sem megtudni, hogyan készült a szobor, és csak a kész művet láthatják majd nyilvánosan.
- Egyszer csak megjelent két fotós, állítólag a szervezők engedélyével, azt mondták, le szeretnék fotózni a szoborkészítést mindenkivel. Ez egy riportszerű dolog lenne a folyamatról, amelyet egy albumba tesznek – magyarázták.
- Bécsben tudtuk meg, hogy ezeket a képeket nem magyar újságnak készítették, nem a szoborkészítésről, hanem rólunk szól az egész. És hogy eladták nyugatra. Amikor kinn voltunk az osztrák-magyar szépségversenyen, Ernyey Béla odahozott egy magazint, Lui volt a címe, azt sem tudtam, hogy ilyen létezik... Kinyitotta középen, és megmutatta: itt vagytok. Teljesen ledöbbentünk, mert mi erről nem tudtunk, ehhez semmiféle engedélyt nem adtunk.
(Filmsnitt a bécsi verseny szünetében. Az egyik lány arcán végiggördülő könnycseppet látjuk.)

Mert a lapban bizony a lányok ott voltak leplezetlenül. A szoborkészítés előtti sunyin kilesett pillanatok produktumaként, mielőtt rájuk kenik a kencéket, és utána, amikor már kiszabadulnak gipszkalodájukból, és azt sem tudják szinte, mi a nevük.

Hogy a szobrász értesítette-e az élelmes fotósokat és filmeseket az eseményről, vagy netán véletlenül (!) keveredtek oda, ezt a motívumot homály fedi. (Több egybehangzó információból viszont azt lehet kihámozni, hogy a fotósok váratlanul, a modellek előzetes értesítése nélkül jelentek meg a műteremben.) Tehát a munkájukat, a felvételeket úgy álcázták, mintha azok a szoborkészítés folyamatához tartoztak volna. Ígérték, a mezítelen képeket nem hozzák nyilvánosságra. nekik mint a szépiparban jártas egyéneknek tudniuk kellett, ha ez megtörténik, a lányokat a nemzetközi szépségkirálynő-versenyek szabályai szerint kizárják a további lehetőségből. (Az igazsághoz tartozik, hogy Molnár Csilla, az első helyezett nem hagyta magát mezítelenül fényképezni, így róla csak az úgynevezett szoborkép jelent meg.)

De hát túl jó az árucikk. A „képriport” a Lui című német erotikus magazin 1986. január 1-jei számában bukkan fel. Fenyő szavai szerint ő maga értékesítette őket, mégpedig megrendelésre.
„Történt ugyanis, hogy a lap felkért, készítsek fotókat a győztes lányokkal. El is készítettem a képeket” (Magyar Hírlap, 1998. február 14.)
A cím, a felvezető szöveg igen szellemesre sikerült. Valahogy így: Szabaduljatok fel, elvtársnők! A vörös Budapesten megrendezték az első szépségversenyt. Az elvtársnők a vörös katonák bakancsainak csattogására vonultak fel...

Jó néhány év telik el az akkor 17 éves szépségkirálynő halála után, amikor Pauer Gyula szobrász ismét elmeséli Cseszák Györgyi riporternek a műtermében történteket.
1992-t írunk ekkor, Fenyő már az Athenaeum nyomdára tesz vételi ajánlatot, székháza van a Törökvész úton, és terjeszkedni kíván a napilappiacon. Részlet a Kurír 1992. január 11-i riportjából:
Cs. Gy.: Itt a műteremben aztán vetkőztek a szoborkészítéshez. Team előtt. Négy férfi. Előbb epilálták még a pihéket is, a hajat selyem védőburokba, turbánba tették, aztán babakrémmel masszíroztak tetőtől talpig, majd jött a géz, a gipsz meg a fakeret.
P. Gy.: De hát ez a módszer másképp nem megy.
Cs. Gy.: Csakhogy jelen voltak filmesek, fotósok, újságírók.
P. Gy.: Ha az ember világot gyújt, nem azért teszi, hogy a fényt letakarja. Különben a fényképezéshez semmi közöm. A fotósok beszéltek a lányokkal, csak azokról készültek képek, akik beleegyeztek. Esetleg pénzért... Kattogtak a gépek, forgott a filmfelvevő. A ravaszság vagy inkább inkorrektség ott volt, hogy a munkafolyamat közben készült képeket a fotósok eladták a Lui magazinnak. Ettől aztán borult minden.

Figyelemre méltó a Szépleányok című filmnek az az epizódja, amikor Szalma László, a verseny egyik „tanult” menedzsere elmondja, mi zajlott a háttérben.
- A fotókészítésbe mi akkor lettünk beavatva, amikor azok már teljesen elkészültek, és feltételezhetően ki is mentek a Lui számára. Az ezzel járó későbbi felelősségre vonás kapcsán a két fotós jelentkezett, és mentségszerűen bemutatták a szoborkészítés közben készült technikai tárgyfotókat.
A fenti epizód csupán azért figyelemre méltó, mert előrevetít valamit abból az üzleti „kultúrából”, amely a jövőbeni birodalom egyik-másik vonulatában fellelhető.

Az 1998. február 11-e után közzétett interjúkban Fenyő maga utal az ominózus szépségkirálynő-választás körüli érdekeltségére, a botrányokra a lányokkal kapcsolatban, és arra is kitér, hogy konfliktusba keveredett a szépségverseny szervezőjével és a lányok érdekeit szintén képviselni kívánó Ernyey Béla színésszel. Ám Fenyő úgy sejteti, mintha az akkori hatalom, a rendszer volna felelős a történtekért, s neki emiatt lett elege ebből az országból. Sajátos módon mind az életében publikált írásokban, mind a halála után megjelent interjúkban egyetlen halovány kérdés sem szerepel arra vonatkozóan, hogy mi volt pánikszerű távozásának igazi oka. Egyes források szerint munkahelye (Ez a Divat, Pallas Lapkiadó Vállalat) vezérigazgatójának baráti tanácsa inspirálhatta a körülötte kialakult kínos helyzet megoldásaként. Persze ezt a körülményt éppoly sejtelmesség vette körül, mint 1990-1991-ben és később a Vico alapítójának valódi üzleti hátterét. Mindenütt a hangzatos Los Angeles-i címet, a New Vid Americant lobogtatták. Akár a bantuknak a színes gyöngyöt, úgy el lehetett adni a látszatot Budapesten.