HALÁLSAROK - ÖNMAGÁHOZ IS KEGYETLENEBB A DÉL-ALFÖLDI EMBER

Van is, meg nincs is Átokfalva: a statisztikák azt mutatják, hogy hazánkban itt a legmagasabb az öngyilkosságok száma. Térképek is jelölik a települést, a feltételezett átokiak szerint azonban ilyen nevű falu már jó néhány évtizede nem létezik.

Szól a rádió. Híreket mondana, ha a metsző déli szél nem támadná dühödten a pajta ajtajára akasztott készüléket, s nem vinné a foszlányokra szaggatott szöveget a bordányi templomtorony felé. Hideg van, a szikrázó napsütés semmit sem ér, csak vakít. Vas István is hunyorog a jumbósapka alatt.
- Átokfalva? Ott, a zöld háznál jobbra. Csak végigmennek a dányi úton, az a határvonal, amit attól balra látnak, az mind Átokfalva. Én is ott születtem. A 222-es szám alatt. De azt már hiába keresik, mert amikor megfordították a számolást, hatvanöt lett belőle. Meg egyébként sincs már Átokfalva, ki tudja, mióta nem használja senki ezt a nevet.
- Mi az, hogy nincs? - mutatom a tavalyi kiadású autósatlaszt, amelyben bizony nemcsak az eredeti, de még Alsó- meg Felsőátokfalva is szerepel. Ám Vas István nem jön zavarba: ha van, akkor van - mondja -, neki mindegy, mert úgysem teszi be oda a lábát.
- Húsz éve nem láttam a szülőházamat, de nem is érdekel, mert az igazság az, hogy nem volt jó a gyerekkorom. Erre öregségemre itt vagyok megint éjjel-nappal a földön. Mert ez a föld minket kétszer nyomorított meg: először amikor elvették, másodszor meg amikor visszaadták. Igaz, életem legboldogabb napját is a birtoknak köszönhetem, mert amikor a szüleim megtudták, hogy az állam nincstelenné tette őket, annyira nekikeseredtek, hogy aznap elfelejtettek elverni bennünket. Aztán minek maguknak az az Átokfalva?
Na, ez nehéz pillanat. Mert azzal mégsem lehet előrukkolni: micsoda szenzációs egybeesés, hogy épp a Magyarország legmagasabb öngyilkossági mutatóját produkáló Dél-Alföld kellős közepén található Átokfalva! Szerencsére Vas István nem vár választ, hanem nagyot kanyarítva a beszélgetésen az uniós támogatásokról kérdez, és felel is rögvest, hogy mekkora mezőgazdasági összeomlás várható. Majd megint ugrunk egyet, vissza az ötvenes évekbe, amikor Vasék nyomorogtak, mert a beszolgáltatást nyögték.
- Kemény idők voltak - foglalja össze a történelmi tanulságot, s ez, bármily furcsa, egyben válasz a kérdésre, hogy vajon honnan származik Átokfalva neve. - Egyetlen malackát tudtunk titokban levágni. A húst édesapámék befalazták a sparhelt mögé. S mert attól féltek, hogy mi, gyerekek véletlenül kikotyogjuk a titkot, meg sem mutatták a rejtekhelyet, de még csak nem is beszéltek róla előttünk. Mint ahogy semmi másról sem beszéltek őszintén, nehogy bajuk származzék belőle. Így arról se meséltek, hogy honnan kapta a falu a nevét.
- Bordány egészen biztosan a borról - ezt már Károlytól tudjuk meg, aki azért csak Károly, mert köszöni szépen, de nem kér a sajtó kínálta népszerűségből. - Átokfalvát viszont nem tudom, pedig ott szemközt, ahol születtem, is ez volt felírva az utcanévtáblára.
Vagyis akkor megérkeztünk! - lelkendeznék, de Károly int, hogy korai az öröm, mert megvan annak vagy negyven éve, hogy leszedték azt a táblát, így jelen pillanatban Meződűlőn tartózkodunk. Arról viszont Károly is hallott, hogy szülőföldjét - nevezzék akárhogyan is - csak mint az öngyilkosság fészkét szokták emlegetni.
- Volt itt egy körorvos. Ő is felfigyelt rá, hogy a környéken milyen sokan kötik föl magukat, vagy isznak permetezőszert. Rengeteget diskuráltunk erről, de nem tudta megfejteni az okát. Mindig azt mondogatta, hogy forrófejűbbek vagyunk az átlagnál.
Károly mint élő helytörténeti lexikon sorolja az adatokat a bordányi templomtorony magasságától a főutca hosszáig, mellékesen megemlítve, hogy csuda egy év volt az 1959-es esztendő.
- Tizenegyen ittak B-58-at, illetve Horváth János TL-40-et, de bár ne tette volna, mert egy egész hónapig szenvedett. Akkor mondta a körorvos úr, hogy mi, alföldiek nemcsak másokhoz, hanem önmagunkhoz is kegyetlenebbek vagyunk.
Természetesen mint minden általánosítás, a körorvos észrevétele sem nevezhető teljes igazságnak. Már csak azért sem, mert a kérdésre mind ez idáig egyetlen szakember sem tudott kielégítő választ adni. Akadnak például olyanok, akik magatartásbeli különbséggel magyarázzák a jelenséget: azt állítják, hogy az alföldi ember az átlagosnál kevésbé képes indulatainak feldolgozására, levezetésére, és az érzelmeit sem mutatja ki. Mások a helyi kulturális hagyományokra hivatkoznak, és a vallási hatásokat emlegetik: a protestáns közösségekben gyakoribb az öngyilkosság, s az alföldiek még az ellenreformáció után is inkább a reformált kereszténységhez vonzódtak.
Jó néhányan arra hívják föl a figyelmet, hogy a Viharsarokban sokkal többen élnek tanyán, mint az ország egyéb térségeiben, errefelé ráadásul kevesebb a telefon és az autó, több a válás, és magasabb az analfabéták aránya. Ám végleges magyarázat, megoldás nincs, kérdés viszont annál több, a probléma ugyanis nem csak a magyar kutatók érdeklődését keltette föl. A The Wall Street Journal című amerikai lap újságírója például Szeged környékén készült riportjában azt írta, hogy még a külföldi látogató is nehezen tudja kivonni magát a mélabús, nyomott társadalmi légkör hatása alól. A cikk szerzője szerint mi, magyarok azért vagyunk lehangoltak, mélabúsak, mert egyrészt nyelvi elszigeteltségben élünk, másrészt nem tudjuk biztosan, hogy hol volt az őshazánk.

Dr. Temesváry Beáta, a szegedi kórház pszichiátriai és addiktológiai osztályának vezető főorvosa természetesen nem az őshaza irányából közelíti meg a kérdést. A szakember, aki 1978-ban lett egy háromfős szuicidológiai kutatócsoport tagja, társaival azóta vizsgálja az öngyilkosság és az alkoholizmus összefüggéseit. Amikor az öngyilkosságok gyakoriságát s az alkoholizmus mértékét bemutató két térképet egymásra helyezték, megdöbbenve látták, hogy szinte tökéletesen fedik egymást.
- Ahogy fejlődött a tudomány, úgy változott az öngyilkosság megítélése is. Az ezernyolcszázas évek közepe táján a francia Esquirol még egyenlőségjelet tett az öngyilkosság és az elmebetegség közé. Jelentős változást hozott Freud pszichoanalitikai tevékenysége, és ehhez hasonló méretű fordulatot jelentettek az utóbbi húsz-harminc esztendőben az öngyilkossági hajlam örökölhetőségét biokémiai tényekkel alátámasztó kutatások. Most tehát az a feltételezésünk, hogy vannak öngyilkosok, akiknek családjában öröklődik a depresszióra való hajlam, és egyre több adat utal arra, hogy talán az öngyilkossági hajlam is öröklődhet.
De mi is az öngyilkosságra való hajlam? Temesváry Beáta szerint a hajlam részben az impulzivitásra való készséget jelenti, vagyis azt, hogy az illető hajlamosabb hirtelen, gondolkodás nélkül cselekedni, s minden megfontolást nélkülözve meghozni akár a visszavonhatatlan, tragikus döntést is.
- Sajnos nem tudhatjuk, hogy az utolsó pillanatban mi fordul meg az öngyilkosok fejében, habár a szakemberek a Los Angeles-i öngyilkosság-megelőző központban úgynevezett pszichológiai boncolással - amelynek során orvosok és pszichológusok rekonstruálják az elhunytak életútját és utolsó napjaik eseményeit - megpróbálják kideríteni, hogy a végső pillanatban mi mozdította el őket a végzetes tett felé. Mi itt a szegedi kórházban is csak az öngyilkossági kísérletet túlélt személyekkel beszélgetve tudjuk föltárni, mi is történt velük, amikor meg akartak halni. Az esetek döntő többségében megváltozott, beszűkült tudatállapotot találunk: az öngyilkos már nem gondol a családjára, ha hívő ember, eszébe sem jut a Teremtő, mert kizárólag a halálra, az élet elhajítására koncentrál.
Az osztályvezető főorvos úgy véli: a beszűkült tudatállapothoz vezető úton a dél-alföldi régióban élők kevésbé képesek egészségesen, társadalmilag elfogadható módon levezetni a feszültséget, amely felgyülemlik bennük, ezért az később megsokszorozott erővel robban ki. Ráadásul az elemi erejű energiát gyakran önmaguk ellen fordítják. Mindez megmagyarázhatja azt, hogy a volt szegedi járásban miért fordulnak elő a mai napig az országos öngyilkossági átlagot akár háromszorosan is fölülmúló települések.
Dr. Temesváry Beáta a genetikai mellett a szociokulturális öröklődés szerepét is fontosnak tekinti. Azokban a családokban ugyanis, amelyekben már volt öngyilkos, sokkal elfogadottabb az öngyilkosság mint problémamegoldás. S az érintett családok hozzáállásának megváltozása előrevetíti az utánzás jelenségét.
- A tudomány leírta a Werther-effektust, vagyis az öngyilkossági járvány jelenségét. Amikor a hetvenes években Németországban sugároztak egy öngyilkos kamasz fiúról szóló filmsorozatot, mérhető módon megnőtt a vonat elé ugró tizenévesek száma. De a Werther-effektusra Magyarországon is akadt példa: emlékezetes Seress Rezső Szomorú vasárnap című dala, amely a harmincas években fiatal nők tömegeit sarkallta öngyilkosságra, avagy Molnár Csilla szépségkirálynő története. Ez utóbbi eset különlegessége: a tragédiával foglalkozó könyvben és cikkekben sajnálatos módon azt is megírták - nem gondolva arra, hogy ezzel mintát teremtenek -, milyen gyógyszerrel vetett véget az életének Molnár Csilla. A kötet megjelenését követően megszaporodtak az ezzel az addig szinte ismeretlen gyógyszerrel elkövetett öngyilkosságok.
- Óriási tehát a sajtó felelőssége - magyarázza Temesváry Beáta, hozzátéve: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már több alkalommal fölszólította az újságírókat, hogy ne szenzációként mutassák be az efféle eseteket, hanem inkább az okokra, köztük a pszichikai betegségekre hívják föl a figyelmet. Helytelen gyakorlat az is, hogy a média sokszor szinte heroikus cselekedetként tálalja az öngyilkosságot, ahelyett hogy a szenvedő, elkeseredett embert állítaná reflektorfénybe. S nagyon fontos, hogy hangot kapjon a tömegkommunikációban: az önpusztításnak mindig van alternatívája.
Megvásároljuk a megyei napilap legfrissebb számát. Két hír a címoldalról: szolgálati fegyverével vetett véget életének a makói biztonsági őr, és a család sem érti, miért lett öngyilkos a szegedi kamasz fiú.