Czeizel Endre könyvének második, jelentősen bővített kiadása A magyarság genetikája címmel jelent meg. Megtudhatjuk belőle például, hogy a kevert génjeink nem nagyon különböznek az európai átlagtól.

A genetikus szerint a politikusoknak nem azt kellene kérdezgetniük, hogy ki és mi a magyar, hanem azt, miért érdemes magyarnak lenni - fotók: Sárközy György

Azt állítja a könyvében, hogy lényegében a magyarok kevert génjei nem különböznek az európaitól. Van-e valami sajátosságunk?
Az európai népekre jellemző génállományhoz képest a közép-európaiak minimális eltérést mutatnak. A magyarságon belül két etnikai csoportban: a zsidóságban és a cigányságban található bizonyos különbözőség. Ez érthető, mivel ők főleg a XVIII. és a XIX. században csatlakoztak a magyarsághoz nagyobb tömegekben, és gyakran egymás között házasodtak. Ezen túl a magyarság a közép-európai népektől genetikailag nem különböztethető meg, tehát - jelképesen szólva - testvérek vagyunk. Jó lenne, ha ez a kapcsolatainkban is tükröződne. A Kárpát-medence olyan európai útkereszteződési központ volt, ahol nemcsak a kultúrák és vallások, hanem az emberek is állandóan kereszteződtek.

Kimondható-e, hogy a más-más típusú gének hordozói hosszabb, rövidebb ideig élnek, nyugodtabbak, indulatosabbak? Vagy ezek inkább társadalmi meghatározottságok?
Társadalmiak. Szokás beszélni magyar, francia, angol nemzeti karakterről, mivel úgy véljük, hogy például az angol hidegvérű, a francia kicsit bohémebb, a magyar pedig sírva vigadó, mert vagy azt hiszi, hogy ő a legjobb, vagy azt, hogy ő a legrosszabb.

Hogy az olasz vagy a spanyol sokat gesztikulál, annak sincs genetikai oka?
Nem hiszem. A gének csak a nagyon ősi emberi tulajdonságokat határozzák meg. Hasonulunk a családhoz és a nagyobb közösségeinkhez, gyerekkorunkban bevésődnek bizonyos minták a tudatunkba. Például az öngyilkosság nem különösebben öröklődik, mégis ha ön öngyilkos lesz, akkor harmincötször nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gyereke is az lesz. A nevelés pedig meghatározza a szociokulturális öröklődést.

Ez magyarázza, hogy Magyarország hosszú ideig világelső volt az öngyilkosságok terén?
Igen. Mindegyikünk életében vannak mélypontok, amikor eszünkbe jut, hogy érdemes-e élni. Ha apánk vagy az anyánk is öngyilkos lett, illetve a magyar dzsentri és paraszt is gyakorta főbe lőtte vagy felakasztotta magát, akkor ez a ragály ránk is kiterjedhet. Az első magyar szépségkirálynő öngyilkossága után kimutathatóan megnőtt az öngyilkosság aránya.

Gének esetén minél kevertebb, annál jobb?
Igen. Ez is mutatja, hogy a rasszista maszlag, a "fajtisztaság”, vagyis a gének azonossága mekkora baromság. A "vértisztaság” azt jelenti, hogy közeli, csaknem rokonságban lévő emberek nemzenek utódokat. Ha egymás között házasodunk, akkor a hibás lappangó génjeink inkább összetalálkoznak. Ezzel szemben ha távolabbi egyedek kereszteződnek, akkor érvényesül az úgynevezett genetikai életerő.

Ha ilyen jók a génjeink, miért halnak meg nálunk sokkal hamarabb az emberek?
Az érthető, hogy a közeli Ausztriában miért élnek tovább az emberek, magasabb az életszínvonaluk és kedvezőbb az életmódjuk. De a nálunk rosszabbul élők is megelőznek minket a halandóság terén. A magyarázat az önpusztító életmódunk. Emiatt vagyunk Európa beteg nemzete. Nem vagyunk méltók a génjeinkhez. Józan Péter vizsgálata szerint a magyar nép három évvel él rövidebb ideig, mint ahogy azt a szociokulturális helyzete indokolná. Lelkileg sérülékenyebbek vagyunk, mint például a románok vagy a szlovákok.

Többet iszunk, többet dohányzunk, többet vagyunk idegesek?
Igen. A történelmi-társadalmi körülmények miatt, azt hiszem, a magyarság elvesztette az önbecsülését. Aki becsüli magát, vigyáz az egészségére: nem cigarettázik, mértékletesen eszik, iszik, sportol. A Nobel-díjas tudósok például általában kilencvenéves korukig éltek, mert vigyáztak magukra.

Közép-európai helyzetünk nem lehet az oka ennek? A Kádár-rendszerben ismertük a nyugati életszínvonalat, de esélyünk sem volt rá, hogy ezt elérjük. Ma is sok olyasmit látunk, amit nem tudunk megvenni.
Ez is igaz. Mi voltunk a "kelet-európai barakk” Svájca. Mehettünk külföldre, láttuk a nyugatiakat, és mi is szerettünk volna ugyanúgy élni, mint ők. Ezért aztán elkezdődött a két műszak és a hétvégi extra hajtás. A nyugati péntek délben abbahagyja a munkát, és hétfőn jól kipihenve folytatja. Tudja, mi az a rekreáció. A magyar viszont önkizsigerelő.

Annak is társadalmi okai vannak, hogy a férfiak kevesebb ideig élnek, mint a nők?
Semmelweis korában a férfiak éltek tovább, az asszonyok rendszerint tizenegy gyereket szültek, és öt százalék volt a valószínűsége, hogy belehalnak a szülésbe. Tizenegy gyereknél ez már 55 százalék. Túl sok férfi volt. Ma már a nők csak egy-két gyermeket szülnek, és hál’ istennek nem halnak bele, így érvényesül a nő nagyobb biológiai ellenálló képessége. Jobban bírják a fájdalmat és általában a betegséget.

Akkor miért mondják ránk, hogy az erősebb nemhez tartozunk?
Fizikailag valóban erősebbek vagyunk, de az ellenálló képességünk kisebb. Az X nemi kromoszóma a nőkben egyforma, a férfiakban pedig különböző, ezért az ebben lappangó gének okozta betegségek csak a férfiakat érintik, ráadásul - legalább idáig - a férfiak önpusztítóbban is éltek.

Miért védett a magyar lakosság tizenhárom százaléka az AIDS-szel szemben?
Mert a HIV-vírusnak be kell bújnia a nyiroksejtbe, amit így tesz tönkre. Ehhez azonban a saját kulcsával ki kell nyitnia a nyiroksejtek kulcslyukát. A magyarok két százalékának nincs ilyen kulcslyuka, tizenegy százalékának pedig elfuserált.

Ilyen védettség más betegségekkel kapcsolatban is van?
Churchillről például köztudott, hogy kövér volt, szivarozott, nem sportolt… És kilencvenegy évig élt.

A géntérkép segítségével ki tudják majd mutatni, hogy vannak olyanok, akik két pofára habzsolhatják a zsíros ételeket, bagózhatnak, és semmi bajuk nem lesz?
Igen, néhány éven belül bárki, akinek lesz rá pénze, hozzájuthat majd a géndiagnosztikai tesztekhez. Megnézheti a saját génállományát és a betegségekre való hajlamát. Churchill jó példa arra, hogy vannak mázlisták, akiknek olyan a génállományuk, hogy mindent megengedhetnek maguknak. Egy átlagos magyar férfi Churchill életmódjával hatvanéves korában nagy valószínűséggel elpatkolna. Ha tudjuk, hogy valaki genetikai szempontból miben sérülékeny, akkor sok esetben már segíteni is tudunk neki - ha ő is akarja.

Ha fölülök a repülőre, hamarabb Párizsban vagyok, mint autóval Békéscsabán. Az Európai Unióból nem lehet-e az USA-hoz hasonló alakulat? A génjeink nem különböznek, megmaradhat-e a magyarságunk?
Az "itt élned és halnod kell” parancsolat már a múlté. Ha a mi gyerekeink vagy unokáink elhatározzák, hogy "Nyugaton” akarnak élni, megtehetik, és nehéz őket ezért erkölcsileg elítélni. Valóban feltehető, illetve fel is kell tenni a kérdést, hogy mi lesz a magyarság sorsa.

Az amerikai film uralja a piacot, nem elképzelhető, hogy más területeken is inkább külföldit fogyasztunk majd?
Némileg hasonló a helyzet, mint amikor II. József 1780 és 1790 között azt akarta, hogy a magyarok integrálódjanak az osztrák birodalomba. Ha erre őseink hajlandók lettek volna, akkor az osztrák birodalomban sokkal jobban éltünk volna, németül beszélnénk, és Weöres Sándor talán a világ egyik legnagyobb költőjeként lenne ismert. De az ősök ezt nem tették meg, így fönnmaradt a magyar kultúra. A kulturális sokszínűség is olyan fontos, mint a genetikai. Szerintem nem az a kérdés, hogy mi vagy ki a magyar, hanem hogy érdemes-e magyarnak lenni. Hiszen a tehetséges fiatalok külföldön akarnak majd tanulni, dolgozni és esetleg élni is.

Nem lesz népszerű azzal, amit mond.
Tudom. De fel kell tenni ezt a kérdést is, éppen a magyarság és a magyar kultúra fennmaradása érdekében. Nézzünk szembe a tényekkel! A politikusok végiggondolják-e azt, hogy tudnak-e olyan társadalmi légkört teremteni, amelyben a magyar itthon érzi jól magát. Hogy a tudósok ne menjenek el, a művészek ne korán haljanak meg. Ha azt szeretnénk, hogy a magyarság meg tudja tartani a kulturális identitását, akkor olyan körülményeket kell teremtenünk, hogy érdemes legyen itthon maradniuk.

Ön is nyilatkozott arról, hogy idejében kellett volna lelépnie, mint a Nobel-díjasoknak. Ezt pedig a régóta húzódó perével kapcsolatban mondta.
Igen, ez számomra életre szóló lelki sérülés. Méltatlanul és igazságtalanul hurcoltak meg.

Azt állítja, hogy semmi olyat nem követett el, amivel vádolják, vagy azt, hogy bizonyos dolgokat nem tart bűnnek?
Az első állítás az igaz. Az elveim miatt ítéltek el, és nem a tetteimért. Valóban úgy gondolom, hogy egy gyereknek jobb akár külföldi családban élni, mint intézetben. De amivel vádoltak, hogy tudtam Amerikába kikerülő csecsemőkről, és segítettem ebben, az valótlan - ahogy az asszonyok és az orvosi dokumentáció is megerősítették. Állampolgárként betartottam a szabályokat, ha nem is értettem velük egyet. Ahogy a dajkaterhesség betiltását is hibának tartom.

Azt is engedélyezné, hogy a szülők az első után megválasszák a következő gyerekek nemét. Nyilván ebben segíthetne is. Bárki gondolhatná, hogy akkor titokban ezt miért ne tenné meg.
Az emberek nagyobb része ezt gondolja. De én nem tettem és nem akarok tenni törvényelleneset. Ha újra elítélnek, akkor olyanért fogok bűnhődni, amit nem tettem meg - pedig szerettem volna. Éppen ezért gyakorta vívódom magamban, hogy akkor miért nem tettem meg. Sokan azt hiszik, hogy a pénzbüntetést lerázhatnám magamról. Én nem így érzem, engem ez megbélyegez. Az is mindig eszembe ötlik, hogy az emberek mit gondolhatnak rólam: mit papolok én nekik, hiszen a bíróság engem elítélt. Jönnek hozzám a betegek, és sajnálkoznak. Semmiképp sem jó, ha a betegek az orvosukat sajnálják. Az orvos pokolra menése minden szempontból ártalmas.

Bóta Gábor