Kisalföld

1986. július 12.

A SZÉPSÉGKIRÁLYNŐ HALÁLÁRÓL

Két napja tudjuk, hogy az 1985-ös magyarországi szépségkirálynő választás győztese Molnár Csilla Andrea halott. A 17 éves fonyódi diáklány önkezével vetett véget életének. A tragikus eseményről kérdeztük Bálint Lehel igazgatót, a fonyódi Karikás Frigyes gimnázium vezetőjét.
- A mi intézményünk diákja volt Csilla, most fejezte be magántanulóként a harmadik osztályt - mondta az igazgató. - Öngyilkossága megdöbbentett bennünket.
- Hogyan végzett magával?
- Az édesapja szívgyógyszereit szedte be, itt Fonyódon. Haláláról én is csak a rádióból értesültem.
- Elkeseredettségében nyúlhatott a gyógyszer után?
- Nem tudom az okokat, de a szülei számára is érthetetlen Csilla tette. Annyit tudunk, hogy a halál napján találkozott vele egyik fiú osztálytársa, akivel kizárólag diáktársi szálak fűzték össze, s nem szerelmiek. Csilla derűsnek, jókedvűnek és nyugodtnak látszott.
- Tanulmányi gondjai nem voltak?
- Csilla január óta volt a magántanulónk. Év végi vizsgáit sikerrel teljesítette, két hete még osztálykiránduláson vett részt társaival, az Alföldön jártak, a kellemes napok alatt úgy viselkedett, mint bármelyik osztálytársa.
- Milyen eredménnyel zárta az évet?
- Közepessel. De egészségesen gondolkodó, kedves lány volt. Halála hihetetlennek tűnik.

* * *

Kaposvári kollégánktól kapott nem hivatalos értesülések szerint Molnár Csilla búcsúlevelet hagyott, de ennek tartalma egyelőre nem ismeretes.

vissza