Blikk

2008. május 11.

MOLNÁR CSILLA NEM AKART MEGHALNI

Szép nő is lehet okos, erre jó példa Ördögh Erika, aki 16 éve Szegeden, egyedül indította az olasz központú céget, a 2F-et, ami mára az ország legnagyobb magániskolájává nőtte ki magát. Élete legnagyobb sikerének mégis két gyermekét, a tizenkét éves Lillát és a tízéves Jánoskát tartja.

"Megtiszteltetés, izgalmas feladat ennyi év után visszatérni a szépségiparba" – mondja Erika, majd nevetve hozzáteszi: "A rólunk forgatott filmet, a Szépleányokat ma már a Filmmúzeumon játsszák. Rengeteg botrány kísérte a versenyt, de szerencsére mindegyikből kimaradtam."

A legnagyobb cirkusz abból lett, hogy egy művész szobrot készített az első hét helyezettről. Mivel meztelenül gipszelték be a lányokat, Erika azonnal nemet mondott az ajánlatra.

"18 éves csibe voltam, de annyi eszem volt, hogy ne menjek bele ilyesmibe. A botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, a lányokról készült meztelen fotók megjelentek német és francia magazinokban. Molnár Csillát ez nagyon megviselte, sok más mellett ez is vezetett ahhoz, hogy az idegei 16 évesen felmondták a szolgálatot. Egyre inkább úgy érezte, hogy őt mindenki kihasználja. Nem volt titok, ki is mondták, olyan királynő kell, aki jól irányítható."

A Szépleányokból is kiderül, hogy a szervezők megpróbálták kihasználni a lányokat, mindenki csak pénzt akart csinálni belőlük. A filmben a szépségkirálynő Csilla édesanyja beszél ezekről a visszásságokról. Erika sok emléket őriz az akkor 16 éves lányról.

"Sokat sírt" – idézi fel azt az időt. "Arra panaszkodott, hogy nem szeretik, a barátnői kiközösítették. Egy biztos, ez a kislány nem akart meghalni! Véletlenek sorozata vezetett a tragédiához."

Mint ismert, Csilla az édesapja tablettáit kapkodta be. Az első kiérkező mentőben nem volt orvos, mire kiért a második, a gyógyszerek már felszívódtak.

"Nem tervezett ő semmit, csak figyelmeztetésnek szánta" – véli Erika. „"Gyerek volt még,egy tisztalelkű, vidám, derűlátó kislány, hagyni kellett volna, hogy az édesanyja mellette legyen."

Erikának szerencséje volt, csak jó emlékei maradtak a királynőválasztásról. Bár tartott tőle, de se az egyetemen, se máshol soha nem lett gondja amiatt, hogy indult a versenyen, inkább büszkék voltak rá az emberek. Abban teljesen biztos, hogy az idei királynőválasztáson nem lesznek botrányok.

"Várom, hogy része legyek a műsornak. A jövő héten megyünk a lányokhoz a kenesei táborba, ahol angol nyelvi felkészítést tartunk nekik, és kiválasztjuk az iskolánk királynőjét."


Fái Zsuzsa

vissza a "Sajtóhírek Csilla halálától napjainkig" menübe