Népszava

1985. október 7.

Kuglóf és évforduló

A HAZA LEGSZEBB LÁNYAI

A Nagy Magyar Szépségverseny szervezői az aradi vértanúk tragikus halálának évfordulójára, a gyászos emlékű nap előestéjére időzítették a döntőt, s magára október hatodikára a sajtótájékoztatót (mely maga volt a ragyogás, a szellemesség, a sziporka és a pompa). A ízléstelenséget (akár a pompát) elviseltük mindannyian, a sajtó egyszerű munkásai, akik megjelentünk a budapesti Béke-szálló Orfeum-termében, hogy a nagy napon kellően feldobódva csodáljuk a szépséget, és tudósítsunk arról hűséges olvasóinknak.

A verseny fő szervezője mindjárt az első mondatában célszerűnek látta mentegetőzni a kínos emlékű évforduló miatt. Mondván, a verseny ugye, előző este volt. Más kérdés, hogy a sajtótájékoztató időpontja perel a bejelentés lényegével. De hát spongyát rá...

A lányok szépek. Távirati stílusban a lényeg. Kétezren éreztek bátorságot és késztetést, hogy országszerte benevezzenek. Hatszázan jutottak a selejtezőbe. Huszonöt lett a tévé nyilvánosságával is a döntő résztvevője.
Győzött Molnár Csilla Andrea 16 esztendős fonyódi gimnazista lány. Második lett a dunaújvárosi Kruppa Judit, aki 19 éves (és a tudósítóknak meg a közönségnek is jobban tetszett, mint a győztes). Harmadik pedig a budapesti 18 éves Füstös Veronika lett.

Hogy milyen volt maga a verseny? Valami embertelenül hamis és giccses szignál volt hivatva bevezetni a szépséget a Kongresszusi Központ falai közé, ahol a látványosra épített színpad hófehér lépcsőire terített vörös szőnyegen lépdeltek fel a lányok. Akiket egy őrült eszme jegyében összepirosítottak, -púdereztek, -festékeztek és -hajlakkoztak, nyilván azért, hogy még véletlenül se látszódjanak annak, amik. Szép, fiatal, karcsú és romlatlan lányoknak. A jól sikerült smink segítségével így szépen megöregedtek, idomulva a rangos esemény nívójához. Az első helyzett egyébként bécs-párizs-róma-kairói körutazást nyert, az ötödik (vagy hatodik?) százezer forintot meg egy egész éves kaliforniai tartózkodást valamely fotómodellképző tanfolyamon.
Hát, ilyen a relativitás. Még mondja azt valaki, hogy nem a hátulsókból lesznek az elsők.

Különben minden szép volt, és a sajtótájékoztatón friss kuglófot is kaptak a kakaó mellé a meghívott, vagy csak úgy odaérkezett újságírók, érdeklődők, ismert és ismeretlen személyiségek.

(ben-)

vissza