VERSEK ÉS EGYÉB ÍRÁSOK
Hunyadi István
SZÉPSÉGKIRÁLYNŐ
Beszédültél
vadidegen világba,
plafon-csillogásba.
a
jupiterlámpák vakító-fényesek.
Fejedre
tettek tündérkoronát,
hová
jutottál, érzéked föl se fogta,
mint
érkeztél legfelső pulpitusra,
nem
sejthetted reklám, ügyes csalás,
tűnékeny
villanás.
Az
érdem se tiéd, de másoké,
hogy
sejtené a gyermek,
szépségéből
busás hasznot zsebelnek
az
okosok, híre hamis arany,
a
Rendezőség diadalmámora,
a
dicsőség szétfújt aranypora.
Az
áltatások elszállnak a füsttel.
Most
elvétetted az utat anyádhoz,
e
körbezárt magányba,
a
díszkert, hova beszöktél, csinált-világ,
nincs
kiutad más, fordítanod a fegyvert!
Budapest,
1986. július 11.
(Megjelent a Pest Megyei Hírlap 1986. július
12-i számában.)
ifj. B. I.
Csilla emlékére
Vándor, ki erre jársz
Itt egy szomorú emléket látsz
Állj meg egy percre
S a csendben nézz le a helyre
Fiatal lánykát őriz e föld
Lehajtott fővel idézd fel őt
Itt nyugszik csendesen
Mindössze tizenhét évesen
Átélt-e igaz szerelmet?
Szült volna-e sok gyermeket?
Dobogón állt szépségével győztesen
S mégis Ő ment el vesztesen...
1986
Csorba Győző
Egy remekmű...
Egy remekmű ha önmagát lerontja
visszájára fordul a rend
lesz a maga-ellen küzdés porondja
vad kavargás majd síri csend
Tizenhét évig teste volt a gondja
azt hitte hogy mindent jelent
de a világ lassacskán alattomba
lázadt már és ellene ment
Halomba gyűlt körötte a gonoszság
és fojtogatta mint a gáz
sokak szemében lett utálatosság
amígnem magába omlott a remekmű
önnön kezétől rombadőlt a ház
siralmas hogy ami szép mért nem lehet hű
1986
Nem ezt akartam
Anya, ha tehetném
lekaparnám a múltat magamról
kitépném a földet a fehér kő alól
Anya, ugye tudod, én nem ezt akartam
És ha újra itt lehetnék
letörölném Rólad a könnyed
s lennék megint a Te gyermeked
Anya, ha tehetném
összetörném a koronát
ugye tudjátok mind, én nem ezt akartam...
tdl 2003
Schifter Attila
Requiem a szépségért
Jól láthatni a gyár mézgás
cseresznyefájáról
- bár zsúfolásig tömve a Keleti temető -,
de ott korántsem az összes jelenlévő gyászol,
s nem érdekli; sebet szaggat, mi be nem hegedő:
nem tűnik fel egynek sem, hogy érzésekben gázol.
Mesélik, hogy majd egy üvegkoporsóban hozzák
- Isten látja esett lelkünk, s bocsássa meg nekünk:
több itt a kíváncsi, mint ahányan búcsúztatják,
mert ma: egy igazi Szépségkirálynőt temetünk.
Kit álmai a hazugságnak prédául hagyták.
Alig egy éve már megvalósulni látszottak
dédelgetett álmok, miket egy leányszív hordott
s melyek leányszobák rózsaszínében fogantak,
ám az éledő öröm koraszülötté vált ott:
acsalódások az idő méhében lapultak.
Bikinis lányok a kifutón egyszerre léptek:
feszes csípők és telt keblek csábítón ringottak
- a rendezők jól tudták, hogy ez kell a köznépnek -
a zsűri urai pontonként rábólintottak...
S jól mutatott, haját hátravetve a tévében.
Mikor fejére tették: megbillent koronája,
a huszonkettes szám sem hozott szerencsét neki
(bár hozott volna sokszor ennyi évet számára)
a média az áldozatait állítja ki...
Őt csak hazugságok és fotósok hada várta.
Ám, a sikerével az útján egyedül haladt,
egy sikoly volt a huszonhat Lidocain drazsé:
csak az elárvult korona, mi utána maradt
- ravatalozó oszlopán gyászszalagos a kép -
s az értetlen fájdalom; a széttárt kezű bánat.
Most a megdöbbent arcok a tömegben komorak:
barátnői hozzák bíborpárnán a koronát
az elveszített szépségkirálynő-osztálytársnak,
ki már nem érhette meg a közelgő matúrát;
s emberek kézről kézre itt is csokrokat adnak.
Legfiatalabb virág volt a virágok között
- hószín koporsóját virágok közé fektették -
de sokkal fehérebb a lelke, mely elköltözött,
üres szívünkben őrzi emlékét a csendesség.
S virágok közé vésve, egy süttői mészkövön.
Lényét óvja a kegyeletben oldott szeretet,
bár egy hányatott negyedszázad elmúlt azóta,
mely kiölte már naiv jóhiszeműségünket:
a közöny, kapzsiság, vagy irigység tehet róla.
S temetjük máig az élet adta szépségeket.
Egy árnyas kaposvári sírkertben mélyen hallgat
mindenről a Melocco faragta síremléke;
hogy méltó szótlanságban aludhasson alatta
immár a "Mesék királynője, a szépek szépe",
a fiatal áldozat: Molnár Csilla Andrea.
2011. 06. 28.
Brúder Kevin (15 éves):
Csillának
Volt egyszer egy lány,
aki szebb volt, mint egy szál virág.
Ki lehetett az? gondolkozzál!
Rájöttél? Te voltál!
Sírok utánad minden éjszaka,
de higgy nekem,
nem szégyellem!
Soha nem jössz vissza már,
de bízzál benne,
nem felejtünk el!
Ez a vers csak neked szól,
csak neked, Csilla,
az én szívemből!
2013. augusztus 21.